Büszkeségeink
Lékai Máté
2017-ben az év magyar kézilabdázója volt. Négyszeres magyar bajnok, 2004 és 2010 között a PLER KC játékosa volt, majd 2010-től két évig a Pick Szeged csapatát erősítette. A 2012-es őszi idénytől a szlovén RK Celjéhez igazolt. 2014-től napjainkig a Telekom Veszprém KC csapat irányítója. A Magyar férfi kézilabda-válogatottban 2009 március 20.-án debütált Tunézia ellen, Tagja volt a 2012-ben rendezett nyári olimpiai játékokon, ahol a férfi válogatott a negyedik helyen végzett. A 2020-as Európa-bajnokságon sérülés miatt nem tudott pályára lépni. Az idei szezonban bajnoki ezüstérmet, Magyar Kupa győzelmet, és Bajnokok Ligája final 4 sikereket értek el csapatával. 2019-ben összeházasodott Lékai-Kiss Ramóna színésznővel, és ebben az évben megszületett első gyermekük, Noé. Mátével tavaly szeptember óta dolgozunk egyutt. Jelenleg Mizuno Mirage 4 modellben játszik.

Simon Petra
A 17 éves Petra 6 éves kora óta kézilabdázik. Az egyik Rapcity Ösztöndíjas 2022-ben, aki a Mizuno csapatától kapott egy támogató csomagot.2018-ban került az FTC Kézilabda Akadémiához, és jelenleg is ott játszik, az ifjúsági csapatot irányítja. Nagyon elhivatott a sportág iránt, 2019 óta a korosztályos válogatott tagja, aki ilyen fiatalon már bajnoki ezüstérmesnek és Magyar Kupa-győztesnek mondhatja magát. Legnagyobb álma, hogy részt vegyen egy Olimpián. Petra 2022 bemutatkozhattott az FTC női felnőtt csapatában, ahol rendkívüli teljesítményt nyújtott már az első meccseken is.

Méhész Gerda
Méhész Gerda 16 éves, Kazincbarcikán született és ott is lakik. A Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban tanul, 4 évfolyamos osztályban, matek specifikáción. A sport egész életében mindig jelen van, és volt is. Először a zumbával próbálkozott, majd a jégkoronggal, melyet öt évig űzött. Két év kihagyás után elkezdett kézilabdázni. Még hamarabbi tudása volt a kézilabdában, ezért gondolta megpróbálja, de a fő motiváció e sport kezdésében az a testvére volt. Ő régóta kézilabdázik, és a meccsein mindig csodálta magát a sportot és a testváre játékát. Így elhatározta, hogy a Szalézi DSE-nél szeretné ezt a sportot kipróbálni, és megszeretni. Először érzi azt, hogy megtalálta azt a sportot ami igazán neki való, és hogy helye van egy csapatban. Mára már az élete részévé vált, és nem hagy ki egy edzést sem. Úgy érzi, hogy a kézilabdának mindig is helye lesz az életében, az egyetemen és a későbbiekben sem szeretné elhanyagolni. Gerda a 2022. év egyik Rapcity Ösztöndíjasa, aki Puma csomagot vehetett át támogatásként.
